Kérdezz-felelek #3 - Biofizika és biokémia

 Sziasztok!

Jelentem, még élek, sikeresen végeztem az első félévvel! Tulajdonképpen ezért is voltam eltűnve. Nem felejtettem el a blogot, sem a kérdéseket. A kérdezz-felelek még mindig ugyanúgy működik, csak épp nekem nincs túl sok szabadidőm. Most igyekszem bepótolni a lemaradást, és mesélni picit, hányadán állok az egyetemmel.

Nálunk még mindig érvényben van az online oktatás, bár gondolom elég sok helyen ez a rendszer működik jelenleg, tekintve a vírusos helyzetet. Az első pár hetet, még anno márciusban, ajándéknak tekintettem, mivel akkortájt pontosan egy olyan periódusban voltam, hogy úgy éreztem, minden kezd széthullani körülöttem (fura, mennyire sok ilyen perióduson vagyok túl mostanában). Aztán teltek a napok, hetek, és nem változott semmi. Életem legrosszabb vizsgaidőszakát tudtam magam mögött tavaly nyáron, de erről talán egy másik bejegyzésben mesélek.

Mindannyian reménykedtünk abban, hogy szeptemberben hivatalosan visszatérünk. Eredeti terv szerint így kellett volna legyen. Bevezették a hibrid oktatást, ami annyiból állt, hogy a csoportokat felosztották kisebb csoportokra, és felváltva mentek a diákok órákra. Egyik héten x csoport online tanult, másik héten bejárt egyetemre. Persze, ez tökéletesnek bizonyult az első és másodéveseknek, akiknek abszolút nem voltak klinikai tárgyaik. Mi, harmadévtől felfelé, hát megszívtuk. 

Végre olyan tárgyak kerültek az órarendünkbe, amelyeknél valóban lehetett volna látni, tanulni, betegekkel lenni. Betekintést nyerni a kórházi életbe, hogyan kell orvosként gondolkozni. Emlékszem, a félév első napján, amikor megtudtam, hogy amúgy valószínű semmi esély, hogy a sebészetet a kórházban tartsuk, sírni támadt kedvem. A kórházból konkrétan kitiltották a diákokat. Se tanulni, se gyakorlatozni nem engedtek fel. Nekünk még mondjuk nem annyira vészes, azonban negyedévtől felfelé bajok vannak. Itt kezdődtek volna meg az ügyeletek, amiből egyet nem tudtak megtartani. 

Egyszóval, rossz a helyzet. Túlságosan rossz.

De, visszatérve, jött egy újabb kérdés, amire szeretnék válaszolni. Mielőtt belevágnék, szeretném megköszönni, hogy még mindig ilyen sokan követitek a blogot! Fel szoktam lépni, hogy ha esetleg kérdés érkezik, vagy hozzászólás, tudjak időben válaszolni, és meglep a megtekintések száma. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő elteltével is vissza fogtok térni, sőt új olvasókra is szert teszek. Nekem ez rengeteget jelent! Köszönöm!

Szia! Egy nagyon motiváló személyiség vagy, és azt hiszem a te blogod volt az, ami segített meghozni a továbbtanulás döntését, méghozzá az orvosi szakmában. Kérdésem az lenne, hogy a helyekkel mi a helyzet az orvosi szakon? Általában hány hely van? Ebből hány ingyenes és hány fizetős? És mennyibe kerül egy év? Úgyis átmehetek, ha fizikából semmit sem tudok? Van fizika óra is vagy csak biofizika? A biokémia nagyon nehéz? Előre is köszönöm válaszodat és további sok sikert kívánok neked! <3

Köszönöm a szép szavakat! Örülök, hogy itt vagy, és a segítségedre lehetett a blog! Sajnálom, hogy csupán most jutottam ide válaszolni, holott hamarabb megígértem! Igyekszem minden kérdésedre választ adni :)

A helyeket sajnos nem lehet előre tudni. Mivel nincsenek fixen megadva minden évben, ezért ez függ attól, hogy az adott tanévben hányat hagynák jóvá. Mikor én felvételiztem, voltak úgy fizetős, mint ingyenes helyek. Azt hiszem, magyar szakon talán 140 állami hely volt. Tavaly, a vírus miatt, kivették a fizetős helyeket, viszont a magyar szakon vágtak le az ingyenesekből. A gond az, hogy a fizetős helyekért nagyobb a verseny, mivel azok együtt mennek a románokkal. A románok pedig, az esetek többségében, mindig nagy jegyekkel jutnak be, ezért ezeket a helyeket sajnos ők foglalják el hamarabb. 

Egy év 9000 lej, körülbelül 658 ezer forint, viszont általában, aki magyar szakra felvételizik, és bejut, a fentebb említett okok miatt állami helyre kerül.

Úgy látom, mindenki a biofizikától és biokémiától fél, ezért mesélek picit erről a két tárgyról. 

Első évben őszintén rettegtem attól, hogy nulla fizika és kémia tudással beüljek az órákra, és ne értsek semmit, rosszabb esetben meg se tudjam tanulni őket. A képletek sose mentek gimiben. Ha tudtam is őket, egyszerűen képtelen voltam bármelyiket alkalmazni az esetek kábé nyolcvan százalékában. Kémiából első órán csak bámultam a bemutatót, a táblára felírt képleteket és a profot, és azt mondtam, zseni az, aki mindezt érti és tudja. Ahogy teltek a napok, egyre kétségbeesettebb voltam, hogy ha ketté török, akkor se fogom megjegyezni ezt a sok információt, mert eleve kínai volt minden a számomra. 

Eljött az első felmérő ideje, amire elég kevés időm volt felkészülni. A teszt megírása után azt mondtam, ez ennyi volt, vége, nekem ez nem megy. Jóformán a kérdéseket se értettem. Aztán visszakaptuk az eredményeket, és meglepetten konstatáltam, hogy hetven százalékot értem el. Akkor volt az első pillanat, amikor rájöttem, hogy mégse olyan lehetetlen ez, mint gondoltam. Kurzusból javarészt magolni kell, nincsenek képletek, amiket gyakorlatba kell ültetni, se feladatok. 

Gyakorlatból viszont más a helyzet. Az első hetekben ott erősen kapálóztam. Feladat szinte minden, számolás, öntögetés, méricskélés. Én pedig egyáltalán nem voltam feladatokhoz szokva. Gimiben oldottunk, ez igaz, azonban a tanárunk sose foglalkozott túl sokat ezzel a résszel, így nem fordított ránk se sok figyelmet. Nem mellesleg volt egy olyan pechem, hogy órákon vagy rossz mérőműszereket kaptam, amikkel vigyázni kellett, vagy túlságosan féltem, hogy elrobban valami a kezemben, például mikor melegíteni kellett a kémcsövet. Fő az óvatosság! Úgyhogy a tanárnőnek, vagy épp a segédeknek sosem volt újdonság, hogy szinte az utolsók között távozok minden órán. 

Viszont itt már eszem ágában sem volt feladni. Ha kellett, kétszer fogtam neki ugyanannak a kísérletnek, ha pedig nem értettem valamit, bátorságot gyűjtöttem, és felemeltem a kezem. A tanárok mindig, minden egyes esetben nagyon segítőkészek voltak, és ha kellett, a legelemibb dolgot is elmagyarázták akár tízszer is. Sose féljetek segítséget kérni! Ők a tanáraitok. Azért vannak ott, hogy tanítsanak, és a segítségetekre legyenek! Nem szégyen, ha kérdeztek! Az első gyakorlati vizsgám nem lett olyan, mint amilyenre számítottam. Persze, nem volt kicsi a maga nyolcvan százalékával, de tudtam, hogy többet tudok, ezért megkérdeztem, ha következő órán mehetek-e javítani. Természetesen megengedték, és a nyolcvan százalékot feltornáztam száz százalékra. 

A biofizika sokkal könnyebb, mint a biokémia. Legalábbis szerintem. Nincs ennyi bonyolult dolog, se olyan vészesen sok képlet. A gyakorlati része nehezebb, mert mi például olyan régi gépekkel és műszerekkel dolgoztunk minden órán, amiket ma már szerintem sehol nem használnak. Itt is inkább magolásra megy a játék. Követni kell minden műszer esetén, hogy mit ír a könyv, és aszerint eljárni. Ha betartod a lépéseket, nem lesz gond. Annyiban nehezebb, hogy van kábé tíz gép, és mindegyiket kívülről kell tudd. De meg lehet csinálni, főleg, ha figyeltek órán. Rengeteget segít.  

Elméleti vizsgára való felkészülés esetén nem rossz ötlet az előző évek tesztjeit végigoldani. Igaz, én sosem csináltam, mivel erősen rettegtem attól, hogy ha esetleg nem fogok tudni semmire válaszolni, egyszerűen kiborulok, és elmegy az erőm a tanulástól. Másoknak viszont sokat segítettek, mivel tudták, mik azok az információk, amikre nagyobb hangsúlyt kell fektetni.  

A tanácsom mindenképp az, hogy ezen két tárgy miatt ne aggódjatok! Vannak és lesznek ezeknél sokkal nehezebb tárgyak.

Remélem, sikerült mindenre válaszolnom! Ha mégse, vagy még van kérdésed, nyugodtan írj! 

Egyébként bárki írhat bármivel kapcsolatban. Ha segítségre van szükségetek, szóljatok, és igyekszem segíteni, ahol tudok! Sok sikert mindenkinek! <3

Kérdezz-felelek #2 - Sosem késő!

 Sziasztok!

Az elmúlt napokban nyaralni voltam, igyekeztem minél több időt eltölteni a szeretteimmel, és végre aktívan pihennem. Mondhatom azt, hogy eddig ez a nyaram telt a legaktívabban, és még sosem történt meg, hogy annyira élvezzem a napjaim nyáron, hogy ne gondoljak az újabb egyetemi évre. Persze, mindezek ellenére több tervem volt vakáció előtt, de végső soron nem panaszkodom, mert így is sikerült szép emlékeket szereznem.

Az ősz és újabb egyetemi év beköszöntével megpróbálok ismételten több időt fordítani a blogra, habár szerintem ezt elég sokszor megígértem. Tény, hogy elég kevés időm jut évközben olyan dolgokra, amelyeket szeretek, a blogbejegyzéseket pedig nem szeretném összecsapni, ezért amikor nem úgy jönnek össze a dolgok, hogy nyugodtan leüljek, és egy ültőmben megírjak egy bejegyzést, nem fogok neki.

Keddtől megkezdődik az egyetem, két hétig online, aztán felváltva fogunk órára járni és online tanulni. Kisebb és nagyobb csoportokra osztottak fel bennünket, és eszerint veszünk részt a gyakorlati órákon, habár egyelőre még titok, hogyan fog ez pontosan lezajlani. Pár nap múlva remélhetőleg megtudjuk. A kurzusok továbbra is online lesznek, ameddig a vírus-ügy nem csitul, viszont örülök, hogy legalább a gyakorlatok egy részére lesz lehetőségünk bejárni. Valószínű írok egy bejegyzést az évkezdésről és az új könyveimről, amelyek elég érdekesnek tűnnek. Végre olyan könyvek, amelyek teljes mértékben az orvosival kapcsolatosak.

A mai nap egy újabb kérdést hoztam el a kérdezz-felelek keretén belül. 

Szia!

Most végeztem a 11.-et, 1 hét múlva kezdem a tizenkettőt. Nos, kikészít, hogy nem tudom, mit akarok, amit meg akarnék (orvosi), attól a frász is kiver, hogy nekem nem menne. Szerinted, ha MOST nekifognék, teljesen nulláról, és odatenném magam, az a néhány hónap felvételiig elég lenne? Tudom, ez hülye kérdés, de nagyon félek a kudarctól. Mennyi esélyem van egy sikeres felvételihez?

Soha nem késő elkezdeni! És ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozi. Nem azt mondom, hogy az utolsó percben való nekifogás ne okozna némi fejtörést, azonban úgy vélem ezt is meg lehet csinálni. Viszont Te még közel sem vagy az utolsó percekben!

Amikor valamit szeretnénk, és felvillanyoz a gondolata, kell elég bátrak legyünk ahhoz, hogy ezt az álmunkat megvalósítsuk. Tizenkettedikes lettél, még bőven van időd arra, hogy a lemaradást bepótold, hisz előtted áll egy egész félév. Azonban az olyan gondolatokat, hogy neked nem menne, nehéz, verd ki a fejedből!

Igen, nehéz, és ez a nehézség az, amely szinte mindenkit félelemmel tölt el, hisz a nehézség magába foglalja, hogy lesznek dolgok, amelyekről le kell mondanunk, és azt az energiát a tanulásra kell összpontosítanunk. Te is félsz, én is féltem és jelenleg is félek az új évtől, és velünk együtt még száz meg száz tanuló ugyanúgy fél ettől. Tény s való, hogy maga az orvosi rengeteg lemondással jár, amit igazán csak most kezdek megtapasztalni. Az utóbbi évem legalábbis bebizonyította ezt. A szülinapom már nem ugyanúgy telik, mint egykor, hisz pontosan a vizsgaidőszak közepére esik. A karácsony és újév közbeni koccintások alkalmával sem tudom mindig teljesen elengedni magam, az azt megelőző reményteljes készülődésről nem is beszélve. Tavaly például el se jutottam rendesen ajándékot venni, mert mindig siettem, nem sikerült besegítenem a készülődésbe, mert még egyetemen voltam. És ahogy elnéztem az órarendet, most sem lesz ez másképp. Kihagytam fontos családi eseményeket, mert vizsgám volt. Rengeteg lemondás, de úgy vélem, mindez egyszer meg fogja érni.

Viszont, és ez nagyon fontos, meg lehet oldani mindent! Kompromisszumot kell kötnöd saját magaddal, ugyanakkor nem szabad elhanyagolnod teljesen önmagad. Nem bírom elégszer kihangsúlyozni, hogy amennyire fontos, hogy jól teljesítsünk a tanulásban, munkahelyen, ugyanannyira fontos a testi és lelki egészségünk, hisz a kettő egymás nélkül nem létezik. Nehéz elfogadni, hogy időt kell fordítani magunkra, akár egy edzés erejéig is, főleg vizsgaidőszakban, de azt nem tagadhatom le, hogy utána sokkal jobban lehet koncentrálni arra, amit el szeretnénk érni. 

Miért félsz a kudarctól? Esetleg azért, mert tartasz az emberek véleményétől? Vagy mert azt hiszed, a kudarc bebizonyítaná, hogy nem vagy rá képes? Ezeket a gondolatokat gyorsan felejtsd el! Mindannyian estünk már el, de ami fontos, hogy mindig fel tudjuk állni utána. A kudarc nem azt bizonyítja, hogy nem vagy képes valamire, hanem inkább megerősít abban, hogy ha törik, ha szakad, akkor is véghez viszed, amit elterveztél. A kudarcnak nem megállítania kellene benneteket, hanem erőt adnia, hogy igenis képesek vagytok rá, igenis nem adjátok fel, bármilyen fájdalmas! 

Felejtsétek el, mit gondolnak, vagy mondanak az emberek! Azt hiszem, ez szintén egy elég nehéz feladat, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, hisz emberek vesznek körül, és akarva-akaratlanul úgyis halljuk a véleményüket, amely befolyásolhat minket. Nagyon erős akaraterőre van szükség, hogy ezeket a véleményeket magunk mögött tudjuk hagyni. Ezek a vélemények ugyanis nem jellemeznek minket! Ezek a vélemények olyan emberektől származnak, akik nem ismernek, nem tudják, mit gondolunk, mit érzünk, mennyi harcon vagyunk túl és még mennyi vár ránk. Az ők véleményük nem a sajátunk! Nem kell meghatározzák, miképp lépjünk, hogyan cselekedjünk. Egy életünk van, amit a saját szabályaink szerint kell élnünk.

Az emberek kritizálnak, mert ez könnyebb, mint valóban megérteni a másik személyt, és azonosulni a problémájával.

A bátorság, önbizalom nem könnyű. Időbe telik elfogadni, hogy nem mások véleménye határoz meg bennünket, mert ezek a vélemények sokszor olyan erőteljesen jönnek velünk szembe, hogy megrendítik a gondosan felépített falakat, és elhitetik velünk, hogy esetleg nem jó, amit csinálunk és így mi magunk sem vagyunk elég jók. Ők nem ismernek titeket. Nem tudják, mi játszódik le bennetek, milyen harcokat kell megvívnotok a sikerekért, vagy egyáltalán, milyen dolgok történtek az életetekben, amelyek ide vezettek benneteket. Pontosan ezért kell kizárólag saját magatokat figyelembe vennetek, és azt az energiát, amit másokra fordítanátok, fordítsátok olyanokra, akik valóban a jót akarják nektek. A szeretteitekre. 

Fontos az, hogy ezen az úton csakis olyan személyek vegyenek körül, akik nem kritizálni szeretnének, hanem egyszerűen megérteni. Az orvosi hosszú és rögös út, de ez nem jelenti, hogy ezen az úton teljesen egyedül kell végigmennünk. Kell a család, kellenek a barátok, akik néha kirántanak a szürke hétköznapokból, és színt visznek az életünkbe, akik emlékeztetnek, miért kezdtük el, és erőt adnak, ha csüggedni látszunk. Ha bejutottatok az orvosira, ne határoljátok el teljesen magatokat a külvilágtól a kudarctól való félelem miatt, hisz végtére is ezek kellene legyenek életünk legszebb évei. Használjuk ki minden percét!

Szóval, Kedves Olvasóm, nem, soha nem késő elkezdeni! Légy szorgalmas, odaadó tanuló, és a legfontosabb, hogy bármily nehézség is áll az utadba, higyj magadban, hogy meg tudod csinálni! Én hiszek benned, és valószínű sokan mások ugyanígy gondolják! Kitartást, és sok sikert kívánok!

Orvosi - elsőéves tárgyak

Sziasztok!

Végre sikeresen magam mögött tudhatom a vizsgaidőszakot, és gondoltam írok egy bejegyzést, összefoglalva az első év tárgyait, ezáltal Nektek is nyújtva egy kis betekintést, hogy nagyjából, mire számítsatok elsősként. Természetesen az itteni és ottani rendszer eltér egymástól, ezért abszolút ne vegyétek úgy, hogy rátok is ezek az 'élmények' várnak egy-egy tárggyal kapcsolatban.

Anatómia 1, 2

Azt hiszem, ez a két tárgy volt, amivel első évben rendesen meggyűlt a bajom. Három típusú anatómia van, ezért is vannak megszámozva. Az első kettőt első évben vesszük fel, az utolsót másodévben. Az anató 1 magába foglalja a csontokat, végtagokat, izmokat, ereket, idegeket, míg az anató 2 a belső szerveket, régiókat tárgyalja, szintén erekkel és idegekkel. Ha választanom kell, nehézség szempontjából az első könnyebb, mindeközben a második érdekesebb.

Mi két különböző tanárral tanultuk a kettőt. Az anató 1-es tanár őszintén nem tetszett. Nem magyarázott jól, ráadásul elég rossz humora is volt, ami a nőket illeti, szóval duplán nem szerettem. A végtagok, csontok nekem túl 'száraznak' tűntek. Nem tudtam érdekesnek találni, bármilyen szemszögből is közelítettem meg. Az anató 2 egy fokkal érdekesebbnek bizonyult, viszont ezt ellensúlyozta, hogy sokkal bonyolultabb is volt. A tanár jól leadta az anyagot, és emiatt vizsgán ugyanolyan nehézségi szinten kérte vissza, amivel mindenkinek meggyűlt a baja. 

Ami fontos ezeknél a tárgyaknál, hogy mindenképp szerezzetek be egy atlaszt. Anélkül, nem mondom, hogy ne boldogulnátok, mert először én is atlasz nélkül rágtam végig magam kábé hatszáz oldalon, de az eredménye is meglett. Google segít, persze, de más, mikor előtted van egy atlasz, és tudod forgatni, látni, elolvasni azokat a plusz információkat, amiket ír. Egy ideig vacilálltam, milyen atlaszra essen a választásom, végül a legújabb Sobottát rendeltem meg eredetiben, mivel akkor még nem volt se magyar, se román fordításban. Románul nem amúgy sem szeretem, mivel vannak dolgok, amiket nem fordítanak le normálisan, ezért van az, hogy kevesebb oldalszámmal adják el a román atlaszokat, mint az angolt, vagy magyart. Netter sem rossz. Sok csoporttársamnak Netter van, és meg vannak elégedve vele.

Biokémia

Első évben végigkísért, és annak ellenére, hogy világéletemben rettegtem a kémiától, mert sosem értettem, egész tűrhető volt. Szenvedtem vele, és rengeteget tanultam rá, de a vizsga elsőre sikerült elég nagy jeggyel. Egyáltalán nem olyan nehéz és lehetetlen, mint ahogy azt egyesek beállítják. Unalmas és hosszú, de meg lehet csinálni. 

A vizsga két részre oszlott. Első részben feleletválasztós kérdések voltak, négy válaszlehetőséggel. Második része leíró jellegű volt. Tőlünk rengeteg képletet kérdeztek, azonban feladatok nem voltak. A feladatokat a gyakorlati részben oldottunk, azonban azok sem voltak egetrengetőek, és meg lehetett tanulni, ha elegendő energiát fektettél bele.

Gyakorlatnál különböző anyagot öntöttünk egymásba, vizelet savasságát, glükózszintjét, fehérjeszintjét vizsgáltuk, meg sok más dolgot, amikre sajnos már nem emlékszem. Itt fontosak voltak az értékek. Azokból sokat kérdeztek vissza.

A tanácsom itt mindenképp az, hogy a képleteket addig írjátok egy lapra, ameddig meg nem maradnak. Másképp nem lehet ezt megtanulni. Plusz ennél a tárgynál én tanulókártyákat csináltam, és a napot mindig azzal kezdtem, hogy elismételtem, amit előző nap tanultam. Ez segített abban, hogy mindig friss maradjon az információ, és ne felejtsem el, mivel elég sok apróságot írt.

Biofizika

Amilyen szinten rettegtem a biokémiától, ugyanolyan szinten rettegtem a biofizikától is. És itt is elmondhatom azt, hogy abszolút nem volt olyan nehéz, mint ahogy saját magam ijesztegettem. Természetesen ugyanúgy tanulni kell rá, és meg kell érteni, amit tanulsz. Annyi különbséget emelnék ki a biokémiával ellentétben, hogy itt voltak feladatok, viszont ha tudtad a képleteket, simán mentek. 

Gyakorlati része nekem nehezebbnek tűnt. Olyan dolgokkal kellett dolgozni minden órán, amiket még életemben nem láttam, és nem is hallottam róluk, ráadásul sokszor úgy csináltam végig a kísérleteket, hogy fogalmam sem volt, mit csinálok, vagy egyáltalán, minek milyen értelme van. Csináltam, amit mondott a tanár, és amit írt a könyv, aztán vizsgára ugyanezeket bemagoltam. Vizsgán volt némi szerencsém, mivel elég könnyű tételt húztam a többiekkel ellentétben, hisz nem kellett vizet forralnom, és vasat melegítenem, ennek ellenére hálás vagyok, hogy lejárt.

Sejtbiológia

Utáltam, őszintén, és most egy cseppet sem túlzok. Az elejéről kezdtünk mindent, a sejt legkisebb szerkezeti felépítésével. Azt meg se kell említenem, hogy a sejteket gimiben is messze kerültem, ha lehetett, mert száraz anyag az egész, és egyszerűen be kell magolni, ami van. Ez nálunk három féléves tantárgy. Első év második felében kezdtük el tanulni, akkor még meglehetősen könnyű volt a másodévhez képest.

Gyakorlati órákon szöveteket tartalmazó lemezeket kaptuk, amiket mikroszkóp alatt kellett alaposan tanulmányozni. Vizsgára kaptunk két lemezt, mindkettőt fel kellett ismerni, és le kellett írni mindent az adott szövetről. A felismerés általában a szerv és a festés megnevezésével kezdődött. Ha ezt tudtad, félig megvolt az átmenőd. Ezután folytatni kellett azzal, hogy hol található az adott szövet, mi a szerepe, milyen sejtek alkotják, ezek a sejtek hogy helyezkednek el, milyen szerepük van. Nekünk szerencsénk volt, ugyanis engedték, hogy órákon lefényképezzük, amit láttunk mikroszkópon, és ebből a végén összeállítottunk egy PowerPoint bemutatót. 

A vizsgára összesen három napot tanultam, mivel közben egyetemre jártunk, és más órára is kellett készülni. Rengeteget néztem a metszeteket, hogy meglássam, mik azok a részletek, amelyek alapján viszonylag hamarabb menne a felismerés. Amennyire féltem ettől a vizsgától, annyira lett jó. Ötöst kaptam belőle, szóval végtére is ez sem volt vészes. Ha megengedik a tanárok, mindenképp fényképezzétek le a metszeteket, és azokat nézzétek és tanuljátok addig, ameddig magatoktól fel nem ismeritek az adott lemezt. 

Bioetika

Érdekes tárgy volt, viszont sajnáltam, mert a tanárt senki nem vette komolyan. Itt igazából azokat az etikai szabályokat ismertették velünk, amiket egy orvosnak be kell tartania. Azonban bántam, mert ahhoz képest, mennyire felkeltette a kíváncsiságomat az elején, a második órától a tanár nagyon laposan és unalmasan kezdett el magyarázni. Néha voltak érdekes esettanulmányok, azonban úgy érzem, többet kellett volna ezzel foglalkozzunk. Egy féléves tárgy volt, vizsga nagyon könnyű. Egyszer olvastam el mindegyik bemutatót, és ötös lett.

Elsősegély

Emlékszem, ez még első félév legelején volt, és ezt élveztem a legjobban. Volt egy elméleti és egy gyakorlati része. Elméleti részén megtanultuk az elsősegély lépéseit, mit kell tennünk egy baleset esetén. Egy sürgősségi orvos tanított, aki eszméletlen jól magyarázott, és rengeteg példát is felhozott, amivel jobban megjegyezhettük a tanultakat. Szerettem, hogy egy olyan világba vezetett be, ami már éreztette velünk, hogy orvosin vagyunk. 

A gyakorlati része még érdekesebbnek bizonyult. Ezt a kórházban tartottuk, az intenzív osztályon. Egy kedves rezidens volt a tanárunk, aki szintén nagyon jól leadott mindent, és itt gyakorlatba ültethettük a tanultakat. Megtanultuk, hogyan élesszünk újra egy csecsemőt, egy gyereket, egy felnőttet, hogyan kell helyesen csinálni a szívmasszázst, a szájról szájra való lélegeztetést (mindezt persze próbababán). A felügyeletével meglátogathattuk az egyik szalont, hogy lássuk, milyen gépek találhatók egy ilyen osztályon. Ott könnyeztem legelőször. Túlságosan fájdalmas volt a látvány, és hirtelen nem tudtam, hova tenni az érzést, ami elfogott, a tehetetlenséget, a tényt, hogy olyan emberek fekszenek ott, akik nem biztos, hogy valaha felébrednek. Mindezek ellenére hatalmas élménynek tudtam be ezeket az órákat, és sajnáltam, hogy csupán egy félévet tartottak. Vizsga szintén könnyű volt mindkét részből, nem kell tőle tartani.

Informatika

Ne becsüljétek alá! Tényleg ez lenne az első mondat, amit tanácsként adnék egy elsősnek. A tanárunk irtó könnyen leadta a leckéket, hogy abszolút semmi nehézséget nem láttam bennük, még a TBL (team based learning: egy évközi felmérés, ami magába foglal egy egyéni tesztet és egy csoportosat. A két jegyet összeadják, és ez képezi a végső jegy öt százalékát) is. Aztán közeledett a vizsga, és elkezdtem tételeket oldani, hogy legyen egy halvány sejtésem, mire számíthatok. Hát, nagyot koppant az állam. A bemutatók könnyűek voltak, azonban a legtöbbször olyan kis apróságokat kérdeztek vissza, hogy aláhúzni sem jutott eszembe őket. Plusz igazítani kellett a kérdéseket a románok és angolok tananyagához is, így volt, amit mi egyszerűen megtanultunk, ők viszont hosszasan és részletesebben tárgyalták. Nem mondom, a végén jól lejárt, és ebből szintén nagy jegyet kaptam, azonban ha nem nézem meg az előző évek tételeit, valószínű ennél is nagyobbat esek. Mindig nézzétek meg az előző tételeket!

Fiziológia

Kössétek fel a gatyátokat, és ezt a lehető legkomolyabban mondom! A biokémia és biofizika bújjon el ezek mellett. Őszinte leszek, ez az első tárgy, aminek tényleg az orvosihoz van köze, és ezzel fogjátok legelőször azt érezni (az elsősegély mellett), hogy orvosin vagytok, azonban amilyen lenyűgöző és izgalmas, annyira nehéz.

Szintén három féléves tantárgy. Első év második felében kezdtük el tanulni. Elméletből a fő téma az immunrendszer és a vér volt. Gyakorlatból leginkább a vérrel foglalkoztunk. Leukocitákat számláltunk, alvadási-, valamint vérzési időt mértünk, megnéztük egymás vércsoportját, és rengeteget szurkáltuk egymást. 

Elmélet: Nagyon jó volt a tanárunk. Szórakoztatóan adta le a leckéket, ha figyeltél, meg tudtál jegyezni egyet s mást. Viszont volt egy negatívum. Fizioból nincs se könyvünk, se bemutatónk. Szóval az egyedüli dolog, amire támaszkodhatunk vizsgaidőszakban, azok a jegyzeteink, a rajzaink, a hanganyagaink és egy olyan jegyzetkönyv-féleség, amit felsőbb évesek állítottak össze hanganyagokból. Aki esetleg a MOGYE-n van, nehogy csak a saját jegyzeteiteket tanuljátok, mert rohadtul megszívjátok! A prof elmondhatatlanul szigorú, és vizsgán a legapróbbat is visszakérdi olyan kérdésekbe belefoglalva, amelyektől legszívesebben a hajad tépnéd. 

Én a hanganyagokat nem tudtam visszahallgatni. Egyrészt negyvennyolc órát vett volna igénybe, másrészt vizsgára volt öt napunk. Ha a hanganyagot tanulom, és azt kezdem el ismét kijegyzetelni, nem lett volna elég, hogy a végére érjek egy hét se. Így maradt a jegyzetkönyv és a füzetem. Az ábrákra rengeteg hangsúlyt fektettem, mivel azokból sokat kaptunk vissza. A képleteket szintén igyekeztem megtanulni, bár az igazat megvallva, egyet nem tudtam gyakorlatba ültetni. Volt egy feladat, mai napig emlékszem rá. Adott egy egér, akinek a vérébe egy ismert anyagot fecskendeztek. Eltelt x idő, az anyag megjelent y helyen, és ki kellett számítani az egér vérmennyiségét. Ha fejre állok se tudtam volna. (Most se tudom.)

Gyakorlat: Az órákat szerettem, a tanárt nem. De erre visszatérek. Szóval gyakorlatból a vért tanulmányoztuk. Előre meg kellett tanuljuk az aznapi leckét, amiből óra végén felmérőt írtunk. Ha megírtuk az ötöst (azt hiszem nálatok ez a kettesnek felel meg), megvolt a jelenlétünk. Ha nem írtuk meg az ötöst, mehettünk ismételni. Ezzel természetesen nem lett volna semmi gond. Azonban a tanár mindamellett, hogy egyetlen leckét se magyarázott el úgy, mint a kollégái, a felmérőn három kérdést helyett csupán egyet adott. Most az az egyet vagy tudtad, vagy nem. Egyetlenegyszer nem sikerült átmennem, az utolsó órán, amikor a társaság háromnegyedét kirakta. Pontosan nem tudom, mit kérdezett, annyira emlékszem, hogy azt sem tudtam a kérdésből, mire kíváncsi.

Itt, amit tanácsolni tudnék az az, hogy logikusan tanuljatok, és ismételjetek. Túl sok információ van, és túl sok minden kapcsolódik egymáshoz ahhoz, hogy egyből meg tudjátok jegyezni a dolgokat. 

Angol

Kiskorom óta szeretem az angolt, a gimiben is a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, azonban itt valahogy nem azt kaptam, mint amire számítottam. A tanárnő persze igyekezett, és megpróbálta érdekessé tenni az órákat, sikertelenül. Sokszor úgy éreztem magam, mint a legelső angol órán még ötödikben, amikor megtanulsz angolul olvasni, és kezded elölről az igeidőket. 

Első évben minden órára bejártam, mivel nem tudtam, mennyire veszi komolyan a három hiányzás lehetőségét. Másodévtől rájöttem, hogy többet ér, ha otthon tanulok, vagy csinálok valami értelmesebbet közben, ezért lassan elmaradozott a bejárásom, ameddig be nem ütött a vírus. Semmi következménye nem lett, hogy első félévben közel három vagy talán négy órán voltam, nem is említve a tényt, hogy ő többször jelentett beteget, mint mi. 

Kérdezz-felelek #1 - Egy orvosis szemszögéből

Sziasztok!

Meglepetésemre, az elmúlt közel három hét folyamán érkeztek kérdések, amelyek hatalmas örömmel töltöttek el. Bevallom, valahogy kicsit megijedtem, hogy senkit se fog igazán érdekelni, de úgy tűnik, itt vagytok, és szeretnétek minél többet megtudni. Ennek fényében írom a mai bejegyzés az első kérdéssel kapcsolatban, melynek úgy érzem, érdemes egy teljes bejegyzést szentelni, mivel így picit betekintést nyerhettek a gondolataimba az egyetemet és az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat illetően. 

A kérdés: 

1. Szia! Öröm olvasni a blogodat, mert nagyon inspiráló, és sok motivációt merítek belőle a saját tanulmányaimhoz. Én is orvosi egyetemre készülök, de egyelőre a gimis készülés szakaszánál tartok:) Igazából nem tudom pontosan, milyen kérdéseket tehetnék fel, mert az egész érdekel; hogy milyen az életérzés, milyenek a tantárgyak, mi a legjobb/legrosszabb a képzésben, milyenek a tanárok, mik azok a dolgok, amit egy "újoncnak" javasolnál, hogy csináljon (vagy ne csináljon), és azt sem tudom teljesen pontosan, hogy milyen is a ti rendszeretek, mert én Magyarországon élek. Szóval mesélhetnél... De ha ki kell emelnem egy konkrét dolgot, hogy mi érdekel, talán azt kérdezném, hogy mik voltak a legnagyobb különbségek az elképzeléseid és a tényleges egyetem közt, és végül pozitív vagy negatív irányban csalódtál-e. Most nem jut eszembe más, amit kérdezhetnék :) Csak így tovább, ne hagyd abba a blogolást! Szeretettel Budapestről

Először is, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! Ilyenkor irtózatosan örül a szívem, mert úgy érzem, van értelme annak, amit csinálok, van értelme írnom a tapasztalataimról, a néha bonyolult gondolataimról. 

Amikor bejutottam az orvosira, tényleg úgy éreztem magam, mint aki megnyerte a főnyereményt. Egészen addig csak egy álomnak tűnt, amelyet nem gondoltam volna, hogy valaha is valóra fogok váltani. Őszintén, nem hittem magamban annyira, mivel a négy év alatt a gimiben, azokat a célokat, amiket akkortájt magam elé állítottam, nem igazán sikerült elérnem. Baráti társaság szempontjából minden rendben volt, azonban a tanulmányaim szempontjából kicsit padlóra kerültem. Elég erős átlaggal rendelkeztem, szóval nem arról volt szó, hogy hanyagolom a tanulást, abszolút nem érdekel, és több tárgyból állok bukásra. Nem, ilyen szerencsére soha nem fordult elő. Csupán összehasonlításként vettem azt a lányt, aki általánosban versenyekre járt, azzal a lánnyal, aki gimiben már nem igazán találta a helyét ebben a világban. És ez végtére is teljesen rendben van! Eljön az a periódus az ember életében, mikor összezavarodik, és nem tudja, mit szeretne.

Pontosan emiatt történt az, hogy a felvételire se fordítottam olyan nagy figyelmet, mint kellett volna. Pedig, ha akkor komolyabban veszem, most lassan közelednék az orvosi vége felé. És talán ez az első dolog, amit ki szeretnék emelni. Ha tudjátok, mik szeretnétek lenni, ne habozzatok, ne kezdjetek el más után nézni szimplán azért, mert esetleg nehéznek, lehetetlennek tűnik az adott álom. Ha igazán akarjuk, semmi se lehetetlen. Le kell ülni, keményen kell dolgozni, és higyjétek el, sikereket fogtok elérni, és olyankor ti lesztek a legboldogabbak ezen a világon.

Egyetemen már más világ van. Ott kezdtem el igazán érezni, hogy végre célba találtam, és elindultam az utamon. Amikor beültem a legelső órámra - ami, megsúgom, elég unalmas volt, lévén, hogy nem egészen az informatikára számítottam, amit még kilenc-tizedikben tanultunk - volt az a pillanat, hogy azt mondtam, megérte erre várni, hogy egyszerűen jó helyen vagyok. Az első hetem kábé ilyen izgalomban telt. Egyik óráról siettem a másikra, és azt sem érdekelt igazán, ha fárasztó. Második hét végére azonban lassan kezdtem érezni, hogy ez kimerítő lesz. Egyre többet és többet követeltek tőlünk. Igaz, így is voltak olyan tárgyak, amelyek a könnyebb kategóriába tartoztak, enyhébb tanárokkal, akkor még nem voltunk abban a helyzetben, hogy tudjuk, melyiknél lehet hiányozni, mert nem ír katalógust, és melyik az, amelyik bármelyik percben felolvashatja a névsort.

Mondjuk, személy szerint sosem lógtam, ha nem volt muszáj. A legunalmasabb órára is bejártam reggel nyolctól, és én voltam az, aki az évközi ügyeleteket is végig akarta ülni. De pont ez a félelem volt az, amely aztán keresztbetett. A rettegés, a megfelelési kényszer miatt a félév közepe felé teljesen szétcsúsztam. Nem tudtam kezelni a stresszt, nem tudtam annyi mindent megjegyezni, amennyit kellett volna. Éreztem magamban az eltökéltséget, azonban hiába tanultam, hiába törtem magam, nem volt elég. Itt szerintem nem is az volt a gond, hogy nem voltam elég eltökélt, hanem az, hogy több dolgot szerettem volna csinálni egyszerre, mindenből tökéletesre állni. Első évben emiatt alig voltak barátaim. Szinte sehova nem jártam el, és egyetlen eseményhez csatlakoztam csak, gólyának a gólyabálra. Apropó, gólyabálra mindenképp jelentkezzetek! Hatalmas élmény, és biztosan nem bánjátok meg! 

Ne csináljátok ezt! Nyilván, tanuljatok, tegyétek oda magatokat, és ne hanyagoljatok el semmit. Csináljatok egy órarendet, amelyet, ha törik, ha szakad igyekeztek betartani, mivel anélkül meg merem kockáztatni, hogy ugyanúgy el fogtok vesztődni, mint én, mindezek ellenére legyen szociális életetek. Legyen meg az, hogy eljártok a barátaitokkal egy héten legalább egyszer, fordítsatok időt magatokra, a saját szellemi és testi egészségetekre. Ha valami elsőre nem jön össze, ne pánikoljatok. Sírjátok ki magatokat, mert jót tesz, de tudjatok a kudarc után talpra állni. Rengeteg kudarcban lesz majd részetek ezekben az években, amelyeknek nem szabad eltántorítania benneteket.

Első évben még nagyon érződik, hogy az mindennek az eleje. Javarészt elméleti órák, amelyek nehezek, és amelyeket úgy kell megtanulni, ahogy vannak. Pontosan a minap beszéltem a barátnőmmel, hogy habár iszonyatosan haragudtunk első évben, hogy ennyi, szerintünk fölösleges dolgot kell megtanuljunk, mindennek van egy miértje. Akárhogy vesszük, orvosként kell érteni ehhez is, ahhoz is. Kell tudni némi kémiát, habár a Krebs ciklust minden valószínűséggel nem fogom unalmamban felrajzolni, kell tudni némi orvosi fizikát, sejtbiológiát és még folytathatnám. Minden tantárgynak megvan a maga célja, és fontos az, hogy erre rájöjjetek, még ha nehéz is. Kell lássatok mindenben némi logikát, vagy ha nem sikerül, akkor csak szimplán megtanulni őket, és menni tovább. Én elég sok tárgyban nem láttam logikát, mivel vizsgán sem azokat a dolgokat kérték vissza, amelyek mondjuk az orvosival álltak volna kapcsolatban, azonban el kell fogadni ezt a tényt. Lesznek még ilyen órák, és alkalmazkodni kell hozzájuk.

Voltak szigorú és kevésbé szigorú tanáraim, viszont vizsgán mindegyik ugyanúgy megkövetelte a tananyagot. Itt te kell eldöntsd, bejársz-e az adott órára, vagy inkább otthon készülsz egy fontosabbra -másodévben eléggé sokszor felütötte a fejét, hogy inkább otthon tanulok, mintsem töltsem az időm még egy angol órával -.

Megmondom őszintén, nem igazán erre számítottam, amikor bekerültem. Mármint persze, azt tanulod, amivel később foglalkozni szeretnél, viszont ez nem teljesen így van. Ugyanúgy vannak töltelék órák (pl. torna), és ugyanúgy vannak olyanok, amelyekre több figyelmet fordíthatnának. Kórházban kell ügyeletezni és nyári gyakorlatozni, azonban közel sem úgy zajlik, mint ahogy azt egyesek elképzelik (köztük jómagam is másképp képzeltem el). Első ügyeletem alkalmával elég szerencsés voltam, egy egész jó csapatot kaptam az éjszakára. Második ügyelet azonban egy kész katasztrófának bizonyult. Az ápolók épphogy el nem küldenek melegebb éghajlatra, orvosok közül pedig soknak se ideje, se türelme diákokkal foglalkozni. Természetesen, ha odamész, és kérdezősködsz, látják, hogy érdekel, szívesen segítenek, viszont itt is akadnak kivételek.

Az ápolókat tekintve lehet az a gond, hogy rengeteg diák nem veszi komolyan az ügyeleteket. Sokan bemennek, és támasztják a falat, lábatlankodnak, kacagnak, szórakoznak, miközben a személyzetnek segítségre lenne szüksége. Innen pedig következik az, hogy nekik sincs türelmük minden egyes nap végighallgatni egy egyébként is kis helyen, ahol folyamatos rohangálás van, a viháncolásokat. Itt zárójelben szeretnék szólni azok felé pár szót, akik a 'szórakozásból megyünk be' kategóriába tartoznak. Ne menjetek! Komolyan. Ha ennyire nem érdekel, csak büszkélkedni szeretnétek, hogy beöltöztetek, és fel akartok vágni a betegek előtt, hogy ti orvosisok vagytok, hagyjátok. Nem másért, de így miattatok azok is háttérbe szorulnak és szívnak, akik tényleg tanulni szeretnének.

Végezetül, lehet, hogy párszor ismételtem önmagam, és vannak olyan dolgok, amelyeket esetleg egy korábbi bejegyzésben is olvastatok, de igyekeztem minden kérdésre válaszolni. Ha tanácsot kellene adjak Nektek, leendő orvosisoknak, mindenképp az lenne, hogy örüljetek minden apró dolognak, és soha ne adjátok fel, még ha nagyon rosszul is áll a szénátok! Eljön majd az a pillanat, amikor örülni fogtok, hogy a folytatás mellett döntöttetek. Ha pedig bekerültetek, és szeretitek, fordítsatok mindenre figyelmet. Gondoljatok arra, hogy egyesek bármit megadnának, hogy a helyetekben legyenek. Kitartást, és sok sikert mindenkinek, aki felvételizni szeretne majd!

U.I. A magyarországi és romániai orvosi közötti különbségekről egy következő bejegyzésben fogok mesélni.

Tippek vizsgaidőszakhoz

Sziasztok!

A vizsgaidőszakos bejegyzés második része itt folytatódik. 

Ameddig vizsgaidőszakban voltam, volt annyi lélekjelentétem összeírni abban a kemény egy hónapban azokat a hibákat, amiket vétettem tanulás és idő szempontjából. Ezeket most összeszedve itt olvashatjátok. Fontossági sorrend természetesen nincs.

Ne jegyzeteljetek vizsgaidőszakban!

Ez roppant fontos. Nekem is mindig mondták felsőbbévesek, és én is könnyűszerrel elengedtem a fülem mellett. Ha nekifogsz jegyzetelni, egy csomó időt elveszítesz, ameddig minden apró információt kiírsz, amire szerinted rákérdezhetnek. Ezzel nem is lenne gond, ha mondjuk szorgalmi időszakban csinálnád, és nem akkor, amikor még egy hét választ el a nagy vizsgától, te pedig egyetlen mukkot sem tudsz az adott tárgyból. A probléma forrása tulajdonképpen itt az, hogy te kiírsz, amit kiírsz, viszont azt mind meg is kell tanulni. Annyi időd pedig egy hét alatt tuti nem lesz.

A logikus gondolkodást, jó eséllyel, az egyetemen fogjátok megtanulni

Ez inkább amolyan személyes tapasztalat. Sosem volt jó a logikám, és a gimiben sem vezetett rá egyetlen tanár sem a logikus gondolkodásra. Most viszont kénytelen vagyok összekötni a szálakat, következtetni, eljutni nagy nehezen A-ból B-be, használni az agyam nem csak arra, hogy felidézzem a tanultakat, hanem arra is, hogy a tanultakat gyakorlatba ültessem, kicsit tovább boncolgassam és lássak a sorok mögé.

Ne picsogj, inkább tanulj!

Na igen. Ezt csak utolsó két vizsgámnál vettem észre. Konkrétan annyit siránkoztunk a barátnőmmel, hogy milyen nehéz, hogy már nem bírjuk, hogy meg fogunk bukni, hogy teljesen elborította ez a siránkozás az agyam. Akkor nem fogtam fel, hogy ezzel saját magamnak ártok, mert lényegében az energiámat valami abszolút fölöslegesre pazarlom. Ha koncentráltam volna ehelyett a tanulásra, lehet nagyobb jegyekkel fejeztem volna be a szemesztert. Következő alkalommal igyekszem nem beleesni ugyanebe a hibába. Tanuljatok belőle.

Ne hasonlítsd magad máshoz!

Ez irtó fontos! Soha, de soha ne hasonlítsátok magatokat máshoz. Mindenki más, és mindenkinek teljesen más metódus felel meg. Van, aki kora reggel fog neki tanulni, este pedig befejezi. Van, akinek csupán este/éjjel fog az agya. Én az előbbi kategóriába tartozom. Inkább felkelek hajnalban, és tanulok estig, mintsem egy szót is magamba tuszkoljak éjszaka. Egyszerűen este már rongynak sem vagyok jó, türelmem sincs semmihez. 

Beleestem abba a hibába, hogy folyamatosan máshoz hasonlítottam magam, amikor mondjuk este tízkor felléptem facebookra vagy instára, és szembejöttek velem a tanulós story-k. Olyankor mindig szarul kezdtem el érezni magam, hogy bezzeg én pihenek, ahelyett, hogy folytatnám, amit elkezdtem. Aztán egyik nap beszélgettem a barátnőmmel, és többek között szó került erről is, és ő mondta, hogy neki reggel nem megy a tanulás, bármennyire is próbálkozik. Ugyanazon a nap szembetaláltam magam egy másik történettel, amelyben egy társam déli tizenkettőkor itta a reggeli kávéját, mert akkor kelt fel. Én addigra már négy órája tanultam. Szóval, ne, ne tegyétek ezt. Használjátok azt a technikát, ami nektek legjobban megfelel, és vizsgaidőszakban, de egyébként nem csak, ne hasonlítsátok magatokat senkihez!

Ha lassan tanultok és gyorsan felejtetek, felejtsétek el a vizsganap előtti pihenőnapot!

Ez is személyes tapasztalaton alapszik. Lehet, egyesek lassan tanulnak, és lassan is felejtenek, tehát akinek nem inge, ne vegye magára. Visszatérve, én abszolút a fenti kategóriába tartozom, főleg most, két év kihagyással a hátam mögött. Lassan tanulok, lassan értem meg a dolgokat, lassan fogok fel egyet s mást, viszont mikor felejtésről van szó, na az irtó gyorsan megy. Emlékszem, rengetegen osztogatták a jótanácsot, hogy vizsga előtti nap ki se nyissam a könyvet, hanem hagyjam állni a dolgokat a fejemben. Hát, meg is tettem, de, köszi, soha többet! Anatóval - igaz, nem ez volt a terv, csupán idegességből sikerült így - ez történt, és annyira bánom, hogy el se hiszitek. Konkrétan azokat a kis apró infókat, amiket előtte tudtam, mind elfelejtettem. A rajzok összemosódtak az emlékeimben, ugyanúgy minden egyéb is. Kémiából és fizikából, amikor vizsga előtt egy órával is keményen ismételtem az anyagot, minden ezerszer jobban ment. És nem, nem nyugtat meg az az egy nap egy dekát sem. Legalábbis engem sokkal idegesebbé tett, mert úgy érzem, nem tettem meg mindent a siker érdekében. Tehát én ezt a későbbiekben hanyagolni fogom, és utolsó percben is átismétlem, ami nem megy, vagy ami kérdéses, vagy bármi.

Tanulókártyák

Ha hiszitek, ha nem, rettentő sokat segítenek. Konkrétan merem azt állítani, hogy a kémia bukástól ezek mentettek meg. Előtte azt hittem, hülyeség, és aki kitalálta, csak a jegyzetelést emelte egy lustább fokra. De milyen jól tette! A lényege az egésznek, hogy nyolcba szakítotok egy A4-es lapot, egyik felére felírjátok azt a szót, amit nem tudtok, másik felére pedig a magyarázatot, képletet, bármit. Mivel nem áll rendelkezésetekre nagy hely, hogy minden hülyeséget kiírjatok, ezért korlátozni kell az infót, és csak azt írhatjátok le, amit igazán fontos, vagy nehéz. A többit higyjétek el, meg tudjátok tanulni könyvből is. És mikor tanulásra kerül sor, elolvassátok a szót az egyik oldalán, és megpróbáljátok visszamondani, ami magyarázatnak van adva. Nekem nagyon beváltak, és tényleg mindenkinek ajánlom.

+1

Aki orvosira adja a fejét: nem fogtok megszabadulni a fizika és kémia gyakorlatoktól!

Szomorú hír, tudom, de ez a csúnya igazság. Egyrészt ezért is választottam az orvosit, mert világéletemben utáltam a fizikát és kémiát, és a hozzájuk kapcsolódó hülye számigálós gyakorlatokat. Gimiben konkrétan hányni tudtam volna a képletektől, feladatoktól. Nos, amikor elkerültem egyetemre, és a kémia gyakorlati óráink jó része ebből állt, nem beszélve az elméleti részéről, ahol a tananyag felét képletek tették ki, kicsit megállt bennem az ütő. Aztán következett a fizika, aminek fele szintén képlet és gyakorlat. Oké, fizikából nem olyan nehezek, mint gimiben, de akkor is. A kémia pedig kétszer olyan nehéz. Szóval nem, ettől nem fogtok megmentődni, és az első/második éveteket végig fogja kísérni. De, nyugtasson benneteket a tény, hogy ha én megcsináltam, holott kémia vizsgán az első pár kérdés elolvasása után konkrétan az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy hogy a jó fenében fogok én ezen a vizsgán valaha is átmenni, akkor nektek is menni fog. A lényeg, hogy dolgozzatok keményen, és soha ne adjátok fel!

Tanulási tippek - Orvosi

Sziasztok!

Úgy gondoltam, hogy hozok nektek egy bejegyzést, amelyben pontokba szedem a fontosabb tanulási technikákat, amelyek az elmúlt években a segítségemre voltak. Igyekszem általánosítani, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy ahány egyetem, annyi felvételi, mint ahogy ahány ember, annyi típus. Lehet, hogy nekem ezek a technikák beváltak, viszont az is valószínű, hogy pont rajtad nem fog segíteni, mert te másképp csinálnád/csinálod. Ha netalán van egyéb ötletetek, szívesen fogadom őket :)

1. Rendszerezz

Gondold végig, melyek azok a fejezetek, amelyek hosszabbak, nehezebbek, és melyek azok, amelyeket viszonylag hamar megtanulsz. Nekem például volt huszonhárom fejezetem. Ebből az első olyan kettő-három könnyebb, a többi inkább vegyes. Ha mondjuk tudod, hogy lesz két szabad napod, mindenképp a nehezekre menj rá, és azokat vesézd ki. 

2. Olvass, jegyzetelj

Tudom, nagyon sok időt igénybe vesz, de ha neked is picit nehezebben fog az agyad, esetleg nem látod át teljesen az információkat a könyvben, írd ki őket. Vegyél egy új füzetet, és fejezetek szerint írd ki, ami nehéz, ami szabály, vagy amiről tudod, hogy a későbbiekben biztosan előfordul majd. (Itt egyébként nekem az vált be, hogy bekezdésenként jegyzeteltem, és minden piros betűs szót lefirkantottam, nyilakkal pedig mellé írtam mindent, ami róla szólt, akár a további bekezdésekben is.) Mondjuk az utóbbit csakis akkor tudhatod, ha már egyszer átvetted a teljes anyagot, és nagyjából tisztában vagy azzal, mit is kérnek, mire számíts. Az már más tál tészta, hogy én a végén kábé minden apró információt lejegyeztem, mert paráztam attól, hogy esetleg pont azt kérik, ami könnyű, és ami felett én könnyűszerrel átsiklottam.

3.  Tanulj, írd le, mondd fel

Ez is időigényesebb, de abszolút befutó. Rengeteget segített olyan esetekben, ahol roppant sok információval találtam szembe magam, amelyek mind egy szerv, szövet, betegség vagy bármi egyéb köré összpontosultak. Orvosinál rengeteg az információ, és elég kevés az idő, így mondjuk jegyzetelés helyett szökhetsz egyből erre a pontra. Elolvasol egy bekezdést, esetleg aláhúzod a könyvben a fontosabb részeket (én személy szerint utáltam a könyvben húzogatni, ezért döntöttem a jegyzetelés mellett), leírod egy piszkozatba, hogy gyakorolj, majd felmondod az egészet. Ez a felmondás akkor a leghatékonyabb, ha úgy kezeled magad, mint egy tanárt, aki épp egy diáknak magyarázza el a leckét. Ha esetleg befejezed a tananyagot, azt is megcsinálhatod, hogy a felmondásnál minden információt elmondasz az adott témáról.

4. Oldj tételeket

Oké, tény s való, hogy a tételek sokszor elvették a kedvem, és sokszor sírva fakasztottak, viszont ez a legjobb módja annak, hogy leellenőrizd, mennyit tudsz, ráadásul, ha sok tételt oldasz, egy idő után megtanulod, hogyan kell logikázni náluk, miképp kell megközelíteni őket ahhoz, hogy tudd a kérdésekre a megoldásokat. Ami pedig nem megy, kiírhatod, hogy a közeljövőben átismételd, nagyobb figyelmet fordíts rá.

5. Minél többször veszed át az anyagot, annál jobban marad meg!

Hiába könnyfakasztó, elvégre tudod, hogy biosz mellett mondjuk ott van még a kémia, az érettségi tételek és miegymás, viszont ez is hatalmas igazságnak örvend. Tapasztalatból mondom. Az elején, amikor nekifogtam tanulni a könyvemből, semmi sem maradt meg igazán. Vagy ha meg is maradt, egy-két hónapra rá tuti elfelejtettem, vagy összekevertem valami mással. Az is megesett, hogy második, harmadik nekifutásnál rájöttem, hogy bizonyos dolgokra nem is emlékszem, még az elolvasásukra sem. Aztán, ahogy mind többször és többször vettem újra a fejezeteket, egyre több mindent jegyeztem meg. Szóval, ha teheted, semmiképp ne állj meg egyetlen végigfutásnál. Ha időd engedi, a lehető legtöbb alkalommal vedd újra az anyagot, mert irtó sokat segít.

6. Nézz videókat

A kémiai résznél rengeteget segítettek az ilyen típusú videók, ráadásul tök ingyen meg lehet találni őket a YouTube-on. Ennek a lényege viszont az, hogy ne csak nézd, hanem közben írd is le, esetleg rajzolj. Ha te magad csinálod, könnyebben megjegyzed, mintha csak néznéd. Itt is be lehet vetni azt a technikát, hogy megnézel egy videót, mondjuk kétszer, aztán némára állítod, és miközben megy, te mondod fel, te mutogatsz a hang helyett. Ezt még nem próbáltam, de sok diáknak vált a hasznára. 

7. Tedd el a telefonod, laptopod

Ha melletted van, és a WiFi is be van kapcsolva, tuti, hogy pillantgatsz felé, szívesen megnéznéd a facebookot, instagramot. Viszont ha nem látod, nincs ott, nem bizgeti a fantáziádat sem. A szünetekben nyugodtan előveheted, de addig, ameddig tanulsz, koncentrálj csak a tanulásra. 

+1. Pomodoro technika

Ez azért egy bónusz, mert nekem nem vált be, ennek ellenére nálad lehet tökéletes lesz. Ennek a technikának a lényege az, hogy 20-25 percet tanulsz, és tartasz 5 perc szünetet. Természetesen ezekben a percekben semmi mással ne foglalkozz, csak a tanulással. Ezt ismételd meg négyszer, és utána tarts egy hosszabb szünetet, de semmiképp nem hosszabbat mint fél óra. Nos, nekem azért nem jön be ez a módszer, mert mire belemerülnék a témába, lejár a 25 percem. Ráadásul valamiért ilyenkor folyton nézem az órát, hogy na, vajon mennyi van még hátra? Lejárt már? Ez pedig csökkenti a koncentrációs képességemet. Ha leültem tanulni, akkor addig tanulok, ameddig bírom (1-2-3 órát egyhuzamban, attól függ), utána meg mind szünetelek. 

Végezetül pedig mindenkinek sok sikert kívánok! Meg lehet csinálni, csupán kitartás és akarat kell hozzá :)

Hogyan fogjunk neki írni?

Sziasztok!

A tegnapi nap folyamán rendet raktam a blog bejegyzései között, és töröltem a felesleges dolgokat, illetve kiválasztottam azokat a cikkeket, amelyek még segítségül jöhetnek nem csak nekem, hanem nektek is. Úgy gondoltam, ezeket a bejegyzéseket kiegészítem, hisz az elmúlt években rengeteg új dolgot tapasztaltam, és rengeteg új dologgal találkoztam úgy írás, mint a mindennapi élet terén. 

Az első ilyen bejegyzés az írás kezdeti fázisáról szól. 

A legtöbb írót természetes módon mindig megijesztik az első fejezetek. Legyen szó egy prológusról, bevezetőről vagy csak egyszerűen a legelső fejezetről. Félünk, mert valami új előtt állunk, és mert abból az új ügyletből a lehető legtöbbet akarunk kihozni. A kezdetek a legnehezebbek, hisz amikor kigondolunk egy történetet, egy kisebb kerek egész van az agyunkban, és az esetek többségében ez a kerek egész nem tartalmazza az első fejezetet, azaz az elindulást. 

Az ötletek a fejünkben teljesen másképp festenek, mint amikor papírra vetjük őket. Ha jól belegondolunk, úgy tudnánk elképzelni ezt, mint egy fejünkben lejátszódó filmjelenetet. A szereplők javarészt már benne vannak az események közepében. Egy harc, vagy egy romantikus jelenet egy kávézó teraszán, vagy csak a tény, hogy a főszereplőink beszélgetnek. Azonban íráskor nem szökhetünk egyből mindennek a közepébe, mivel kell egy kiindulópont, hogy ne csak mi lássuk, mi fog születni az ötletünkből, hanem az olvasók is értsék, mire készülünk. 

Tudnotok kell, hogy nem vagytok egyedül!

Miért harcolnak azok az emberek? Ki a két szereplő, aki a kávézó teraszán ölelkezik? Honnan ismerik egymást? Van-e közös múltjunk? És persze, mi váltotta ki, hogy ők ölelkezzenek? Hiányoztak egymásnak? Netán végre most jutottak el addig a pontig, hogy együtt ellovagolhatnak a naplementébe? Ezernyi kérdés, amelyre nem elég, ha csak mi tudjuk a választ.

De hogyan is fogjunk neki írni?

Írás előtt mindenképp jó átgondolni, mit is szeretnénk kezdeni az adott irománnyal. Vannak, akik csak a fióknak írnak, mert félnek attól, hogy netalán a történet felénél elakad az ihletforrás, és emiatt az olvasókat sem akarják faképnél hagyni. Vannak, akik egyből felteszik a részeket az internetre, és a pozitív vélemények ösztönzik őket, hogy folytassák. Persze, ennek az ellentétje is sokszor előfordul, amikor az író megijed a negatív kritikától, és azonnal abbahagyja az írást, mondván senkinek sem tetszik, akkor minek kínlódjon? 

Tudatosítanotok kell magatokban, hogy elsősorban magatoknak írtok, nem másnak. Nem az olvasóknak, nem a szomszéd néninek, barátoknak, hanem magatoknak. Igen, valóban rossz és lehangoló, ha nem tudjuk mindig időben hozni a fejezeteket, de mi is emberből vagyunk. Nekünk is elakadhat az ihletforrásunk, vagy csak pár nap erejéig elmegy a kedvünk, hogy laptop elé üljünk, és pötyögjünk órák hosszat. Helyette szívesebben vagyunk a barátainkkal, családunkkal, vagy csinálunk kevésbé érdekes dolgokat. Ettől függetlenül ez nem jelenti azt, hogy végleg feladtuk.

Elsősorban én azt tudnám tanácsolni az írás elkezdésénél, hogy jellemezzük a szereplőket. Biztosan ezer helyen olvastátok már ezt, és a csapból is ez folyik, de higgyétek el, nem elég elégszer kihangsúlyozni, milyen fontos szerepe van a történetben a szereplők jellemének. Vegyünk egy üres lapot vagy füzetet, és írjuk le a főszereplőink főbb tulajdonságait. Itt elegendő az is, ha csak egyszerű mellékneveket írunk: szép, csúnya, okos, heges arcú, mindig mogorva és a többi. 

Az egyik oldalon olvastam, hogy szögezzük le, mikor született a karakter, és alkossuk meg a tulajdonságait a horoszkópjának megfelelően. Én már kipróbáltam, és nem hülyeség, mivel személy szerint hajlandó vagyok elkalandozni írás közben, és olyan jellemvonásokat is hozzátenni a szereplőmhöz, amelyek általában nem vallnak rá. Ilyenkor elolvasom ismét a horoszkópját, és javítok, ahol kell. Elvégre egy csendes, visszahúzódó mindig jókislány, aki addig a pontig egyetlen csúnya szót sem ejtett ki a száján, nem kezdhet el káromkodni, mint egy kocsis.

Nekünk talán semmit nem jelentenek az ilyen apró kis információk, de az olvasóknak mind fontosak. Ezek alapján tudják elképzelni őket, hasonlítani valakihez. Ezek alapján alakul ki róluk és a történetről egy vélemény. Aki úgy gondolja, csinálhat egy egyszerű táblázatot is ilyen volt, ilyen lett névvel. Ilyenkor láthatjuk, mennyit fejlődött, esetleg esett vissza a történet során a főszereplőnk. Fontos még megemlítenem, hogy semmilyen szín alatt ne alkossatok csupa jó tulajdonságokból álló főszereplőt, mivel az ilyeneket mindenki utálja. Senki sem tökéletes, és ha mi a tökéletességet szereplőinken keresztül akarjuk megvalósítani, az általában nem sül el valami jól.

Aztán jönnek a célok. Szintén csak azt tudom ajánlani, hogy jegyzetekben tűzzünk ki magunknak legalább három célt, amit meg akarunk valósítani az adott történetben. Nem kell nagy célok legyenek, a parányiak is nagy erővel bírhatnak. Úgy, mint nekünk, halandó embereknek, úgy a karaktereinknek is kell legyenek álmaik. 

A főszereplő be szeretne jutni a focicsapatba? Ha igen, miken kell keresztülmennie? Kik azok, akik megpróbálják megállítani, és kik azok, aki végig mellette állnak, és biztatják őt?

Végül a konfliktusok. A hétköznapi ember is számtalan konfliktusba ütközik, akár egy nap leforgása alatt. Ott vannak a munkahelyen a főnökök, akik megbolondítanak a sok papírmunkával, vagy az iskolában a tanárok, diákok, akik mind felsőbbrendűnek érzik magukat a többinél. Ezek mind konfliktust jelentenek, és nem is olyan nagyok. 

A főszereplőnk meg akarja váltani a világot? Oké, de biztosak lehetünk abban, hogy olyan könnyen fog ez menni neki? Garantálom, hogy a folyamat során lázadásokat indít el, ilyenformán a konfliktus konfliktust fog szülni. Ne gondolkozzatok egyből ilyen nagyban. Lassítsátok le kicsit a dolgokat. Tegyétek félre a világ megváltását, és inkább foglalkozzatok szegény lány/fiú személyes problémáival, és ezekből alakuljon majd ki a világ megváltása. Ha jól megírjátok, nem hiszem, hogy ne lenne olyan, aki ne olvasná el.

Utóiratként még odabiggyeszteném, hogy a jóindulatú kritikákat soha ne vegyétek rossznéven. Inkább örüljetek, hogy valaki/k segíteni próbál/-nak nektek, és megpróbál/-nak titeket egy helyesebb, s talán jobb útra téríteni. Mindig vannak és lesznek olyan hibák, amelyek felett többször is észrevétlenül elsiklunk, de ez normális. Így fejlődünk. 

Mindenkinek szeretnék kitartást kívánni az íráshoz!