Kérdezz-felelek #2 - Sosem késő!

 Sziasztok!

Az elmúlt napokban nyaralni voltam, igyekeztem minél több időt eltölteni a szeretteimmel, és végre aktívan pihennem. Mondhatom azt, hogy eddig ez a nyaram telt a legaktívabban, és még sosem történt meg, hogy annyira élvezzem a napjaim nyáron, hogy ne gondoljak az újabb egyetemi évre. Persze, mindezek ellenére több tervem volt vakáció előtt, de végső soron nem panaszkodom, mert így is sikerült szép emlékeket szereznem.

Az ősz és újabb egyetemi év beköszöntével megpróbálok ismételten több időt fordítani a blogra, habár szerintem ezt elég sokszor megígértem. Tény, hogy elég kevés időm jut évközben olyan dolgokra, amelyeket szeretek, a blogbejegyzéseket pedig nem szeretném összecsapni, ezért amikor nem úgy jönnek össze a dolgok, hogy nyugodtan leüljek, és egy ültőmben megírjak egy bejegyzést, nem fogok neki.

Keddtől megkezdődik az egyetem, két hétig online, aztán felváltva fogunk órára járni és online tanulni. Kisebb és nagyobb csoportokra osztottak fel bennünket, és eszerint veszünk részt a gyakorlati órákon, habár egyelőre még titok, hogyan fog ez pontosan lezajlani. Pár nap múlva remélhetőleg megtudjuk. A kurzusok továbbra is online lesznek, ameddig a vírus-ügy nem csitul, viszont örülök, hogy legalább a gyakorlatok egy részére lesz lehetőségünk bejárni. Valószínű írok egy bejegyzést az évkezdésről és az új könyveimről, amelyek elég érdekesnek tűnnek. Végre olyan könyvek, amelyek teljes mértékben az orvosival kapcsolatosak.

A mai nap egy újabb kérdést hoztam el a kérdezz-felelek keretén belül. 

Szia!

Most végeztem a 11.-et, 1 hét múlva kezdem a tizenkettőt. Nos, kikészít, hogy nem tudom, mit akarok, amit meg akarnék (orvosi), attól a frász is kiver, hogy nekem nem menne. Szerinted, ha MOST nekifognék, teljesen nulláról, és odatenném magam, az a néhány hónap felvételiig elég lenne? Tudom, ez hülye kérdés, de nagyon félek a kudarctól. Mennyi esélyem van egy sikeres felvételihez?

Soha nem késő elkezdeni! És ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozi. Nem azt mondom, hogy az utolsó percben való nekifogás ne okozna némi fejtörést, azonban úgy vélem ezt is meg lehet csinálni. Viszont Te még közel sem vagy az utolsó percekben!

Amikor valamit szeretnénk, és felvillanyoz a gondolata, kell elég bátrak legyünk ahhoz, hogy ezt az álmunkat megvalósítsuk. Tizenkettedikes lettél, még bőven van időd arra, hogy a lemaradást bepótold, hisz előtted áll egy egész félév. Azonban az olyan gondolatokat, hogy neked nem menne, nehéz, verd ki a fejedből!

Igen, nehéz, és ez a nehézség az, amely szinte mindenkit félelemmel tölt el, hisz a nehézség magába foglalja, hogy lesznek dolgok, amelyekről le kell mondanunk, és azt az energiát a tanulásra kell összpontosítanunk. Te is félsz, én is féltem és jelenleg is félek az új évtől, és velünk együtt még száz meg száz tanuló ugyanúgy fél ettől. Tény s való, hogy maga az orvosi rengeteg lemondással jár, amit igazán csak most kezdek megtapasztalni. Az utóbbi évem legalábbis bebizonyította ezt. A szülinapom már nem ugyanúgy telik, mint egykor, hisz pontosan a vizsgaidőszak közepére esik. A karácsony és újév közbeni koccintások alkalmával sem tudom mindig teljesen elengedni magam, az azt megelőző reményteljes készülődésről nem is beszélve. Tavaly például el se jutottam rendesen ajándékot venni, mert mindig siettem, nem sikerült besegítenem a készülődésbe, mert még egyetemen voltam. És ahogy elnéztem az órarendet, most sem lesz ez másképp. Kihagytam fontos családi eseményeket, mert vizsgám volt. Rengeteg lemondás, de úgy vélem, mindez egyszer meg fogja érni.

Viszont, és ez nagyon fontos, meg lehet oldani mindent! Kompromisszumot kell kötnöd saját magaddal, ugyanakkor nem szabad elhanyagolnod teljesen önmagad. Nem bírom elégszer kihangsúlyozni, hogy amennyire fontos, hogy jól teljesítsünk a tanulásban, munkahelyen, ugyanannyira fontos a testi és lelki egészségünk, hisz a kettő egymás nélkül nem létezik. Nehéz elfogadni, hogy időt kell fordítani magunkra, akár egy edzés erejéig is, főleg vizsgaidőszakban, de azt nem tagadhatom le, hogy utána sokkal jobban lehet koncentrálni arra, amit el szeretnénk érni. 

Miért félsz a kudarctól? Esetleg azért, mert tartasz az emberek véleményétől? Vagy mert azt hiszed, a kudarc bebizonyítaná, hogy nem vagy rá képes? Ezeket a gondolatokat gyorsan felejtsd el! Mindannyian estünk már el, de ami fontos, hogy mindig fel tudjuk állni utána. A kudarc nem azt bizonyítja, hogy nem vagy képes valamire, hanem inkább megerősít abban, hogy ha törik, ha szakad, akkor is véghez viszed, amit elterveztél. A kudarcnak nem megállítania kellene benneteket, hanem erőt adnia, hogy igenis képesek vagytok rá, igenis nem adjátok fel, bármilyen fájdalmas! 

Felejtsétek el, mit gondolnak, vagy mondanak az emberek! Azt hiszem, ez szintén egy elég nehéz feladat, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, hisz emberek vesznek körül, és akarva-akaratlanul úgyis halljuk a véleményüket, amely befolyásolhat minket. Nagyon erős akaraterőre van szükség, hogy ezeket a véleményeket magunk mögött tudjuk hagyni. Ezek a vélemények ugyanis nem jellemeznek minket! Ezek a vélemények olyan emberektől származnak, akik nem ismernek, nem tudják, mit gondolunk, mit érzünk, mennyi harcon vagyunk túl és még mennyi vár ránk. Az ők véleményük nem a sajátunk! Nem kell meghatározzák, miképp lépjünk, hogyan cselekedjünk. Egy életünk van, amit a saját szabályaink szerint kell élnünk.

Az emberek kritizálnak, mert ez könnyebb, mint valóban megérteni a másik személyt, és azonosulni a problémájával.

A bátorság, önbizalom nem könnyű. Időbe telik elfogadni, hogy nem mások véleménye határoz meg bennünket, mert ezek a vélemények sokszor olyan erőteljesen jönnek velünk szembe, hogy megrendítik a gondosan felépített falakat, és elhitetik velünk, hogy esetleg nem jó, amit csinálunk és így mi magunk sem vagyunk elég jók. Ők nem ismernek titeket. Nem tudják, mi játszódik le bennetek, milyen harcokat kell megvívnotok a sikerekért, vagy egyáltalán, milyen dolgok történtek az életetekben, amelyek ide vezettek benneteket. Pontosan ezért kell kizárólag saját magatokat figyelembe vennetek, és azt az energiát, amit másokra fordítanátok, fordítsátok olyanokra, akik valóban a jót akarják nektek. A szeretteitekre. 

Fontos az, hogy ezen az úton csakis olyan személyek vegyenek körül, akik nem kritizálni szeretnének, hanem egyszerűen megérteni. Az orvosi hosszú és rögös út, de ez nem jelenti, hogy ezen az úton teljesen egyedül kell végigmennünk. Kell a család, kellenek a barátok, akik néha kirántanak a szürke hétköznapokból, és színt visznek az életünkbe, akik emlékeztetnek, miért kezdtük el, és erőt adnak, ha csüggedni látszunk. Ha bejutottatok az orvosira, ne határoljátok el teljesen magatokat a külvilágtól a kudarctól való félelem miatt, hisz végtére is ezek kellene legyenek életünk legszebb évei. Használjuk ki minden percét!

Szóval, Kedves Olvasóm, nem, soha nem késő elkezdeni! Légy szorgalmas, odaadó tanuló, és a legfontosabb, hogy bármily nehézség is áll az utadba, higyj magadban, hogy meg tudod csinálni! Én hiszek benned, és valószínű sokan mások ugyanígy gondolják! Kitartást, és sok sikert kívánok!