Gondolatok egyetem előtt

Sziasztok!

Az egyetemre való bejutás számomra egy olyan mérföldkövet jelentett, amit bevallom, nem tudtam, ha valaha is át fogok lépni. Olyan elérhetetlen álomnak tűnt, mintha legalábbis valaki űrhajósnak készülne a NASA-hoz. Nem lehetetlen, de valahogy mégis. 

Amikor bejutottam, elmondhatatlanul boldog voltam. Szerintem, ha lehetséges lett volna, biztosan már a második nap megyek órákra. Olyan élményhullám járt át, amit azelőtt nem éreztem még. Megcsináltam, és ez végtelen büszkeséggel töltött el, még akkor is, ha a bejutási jegyem lehetett volna jobb is.

Eléggé maximalista személy vagyok, emiatt pedig rengeteg problémám adódik, hisz mindent tökéletesre akarok megcsinálni. Ha valamibe egy kis baki csúszik, vagy nem úgy alakul, ahogy elterveztem, egyből magamban keresem a hibát, hogy mit rontottam el, mi nem működik megfelelően? Nem mellesleg, én miért nem lehetek olyan, mint más, akinek elsőre sikerül minden, és aki életében még soha nem csalódott vagy élt meg sikertelenséget?

Talán ezért is lapul ott a szívem mélyén az elégedetlenség a bejutási jegyemmel kapcsolatban. Mert hiába jutottam be, lehettem volna valahol a lista legelején és nem a közepén, főleg, hogy másokkal ellentétben én itthon tanultam, teljes nyugalomban és csendben a nap 24 órájában. De aztán meg ott van az is, hogy igen, lehetett volna jobb, viszont a tehetségem abból a könyvből eddig terjedt ki. Mert hiába tanultam napi több órát egyhuzamban, egyszerűen nem voltam képes minden egyes apró információt megjegyezni és összekötni, nem beszélve a vizsgadrukkról, amikor a kézremegés miatt az is kérdéses volt, hogy rendesen satíroztam-e be a köröket a vizsgalapon.

Az utóbbi napokban viszont valamiért rámtört a csendes pánik. Kezdődött ismét az alvászavarral, amikor éjszaka nem bírtam elaludni, és folyton azon kattogott az agyam, vajon milyen lesz, vajon elég jó leszek-e, megfelelek-e majd az elvárásoknak, és folytatódott a mindennapos kimerültséggel és kedvtelenséggel. Konkrétan arra sem volt sok erőm, hogy reggel felkeljek az ágyból, vagy ami még rosszabb, leüljek és írjak. Semmi sem kötött le igazán, s ameddig a bejutáson pillanatától egészen pár héttel ezelőttig eszméletlenül vártam az egyetemet, addig most valamiért várom is, meg nem is.
Itt most persze szó sincs arról, hogy megfutamodtam, és legszívesebben nem is mennék, mert borzasztóan izgatott vagyok, milyen lesz új társaságba kerülni, és azzal foglalkozni, ami az álmom, és ami a karrieremet fogja alkotni. Csupán ott lapul bennem a félelem, hogy nem leszek elég jó. Ráadásul ismét kapom a kommenteket, hogy roppant nehéz lesz, lehet első évben feladom, ne gondoljam, hogy most minden csili-vili, és ez lesz maga a paradicsom. Ezek pedig tesznek még egy lapáttal az amúgy is rossz kedvemre. Mintha mindenki éreztetni akarná, hogy egy olyan személynek, mint én semmi keresnivalója egy olyan elit egyetemen, mint az orvosi.

Mindezek ellenére próbálok tenni a félelmem ellen, és igyekszem minden mögött a jót látni. Minden nap jobb kedvet varázsolok magamnak azzal, hogy egész egyszerűen mosolygok. Minden nap eszembe juttatom, hogy ezért dolgoztam és harcoltam két éven keresztül, szóval ne keseredjek el, mert most végre ott vagyok. Eszembe juttatom, hogy ez a világ teljesen más lesz az eddig tapasztaltaktól. Olyan emberek fognak körülvenni, akik mind ugyanazért harcolnak, és akik szívében szintén ott ég a láng, hogy embereken segítsenek.

Megfogadtam, hogy nyíltabb leszek az emberekhez, és igyekszem akkor is kedves és mosolygós lenni, amikor legszívesebben elbújnék a világ elől. Részt szeretnék venni minden eseményen, és erősen tervezek belépni az egyetem diákszövetségébe. Egyrészt, csupa jót hallottam róla, hogy mennyire kedves és segítőkész személyek alkotják, akik sokszor enyhítették a hallgatóknál fellépő otthon iránti honvágyat, másrészt ők szervezik az egyetem legtöbb és szinte legfontosabb rendezvényeit, úgy mint különböző konferenciák, diáknapok, látogatások kórházakba, önkénteskedés a sürgősségi osztályon, próbafelvételik és a többi.

Nagy a valószínűsége annak, hogy nem egyszerre fogok belevágni mindenbe, mivel először mindenképp rá kell jönnöm, hogyan tanuljak haha!jóvicc!hajrá Berni!, teremtenem kell egy egyensúlyt, amibe beleiktatom az edzést is, hisz eléggé nagy sikereket értem el ezen a téren, meg kell ismerkednem picit az egyetem rendszerével és a professzorokkal, mit kérnek, mit várnak el, de bízom a legjobbakban.

Ezen a héten kívül két hét van még hátra a kezdésig. A mai kisebb elmélkedős bejegyzésemet követően pedig igyekszem majd vidámabb hangulatú bejegyzéseket hozni, ugyanis jövő héttől kezdve beindul az élet. Tizedike körül például kiteszik, hogy bejutottam-e a kollégiumba vagy sem, az órarendet, a csoportokat, milyen könyveket kell beszereznem első évbe. Továbbá a későbbiekben azt is megtudom, mik lesznek szükségesek majd az órákra (fehér köpeny, szike, kesztyű és ehhez hasonlók. Elég sok mindenről olvastam, viszont előre nem szeretnék vásárolni, inkább megvárom, mit kérnek majd a profok). Ezekről persze mindenképp fogok írni. Elmagyarázom a tanév szerkezetét, az órarendet és a csoportokat, ha pedig bekerültem a kollégiumba, akkor a beköltözés pillanatát, miket viszek/vittem magammal, és mi az, amit mondjuk mindenkinek ajánlanék, aki szintén kollégiumba szeretne költözni.

Mindenképp tartsatok velem, mert érdekes élmények várnak rám, amiket igyekszem veletek is megosztani :)

Instagramon is bekövethettek, mert bár jelenleg nem sokat tudok feltölteni rá, a jövőben ez változni fog, és kisebb örömöket, híreket ott is meg fogok osztani. A linket a jobb oldalon lévő instagram ikonon érhetitek el :)